Ugrás a fő tartalomra

7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.


06-70/374-0769

Széchenyi 2020

Hírek


2021. szept. 21.
SZC

    Az Ady és a Hunyadi diákjai is közreműködtek a II. Sió Kajak-Kenu Kupán

    A Szekszárdi Kajak-Kenu Sportegyesület a helyi fiatalokat is be akarta vonni egy sportesemény megvalósításának folyamatába.

    Az Ady és a Hunyadi diákjai is közreműködtek a II. Sió Kajak-Kenu Kupán

    Szeptember 18-án szervezték meg a II. Sió Kajak-Kenu Kupát, amely egyben a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által életre hívott Marathon Challenge III. állomása is volt. Több mint 400 sportoló rajtolt el a szombaton és 23 klub mérte össze erejét – nyilatkozta rádiónknak Inger Nikoletta az Antritt Rádiónak. A Szekszárdi Kajak-Kenu Sportegyesület edzője arról is beszélt, hogy a szervezés, lebonyolítás során számos szervezet, önkormányzat, vállalat és iskola segítségére támaszkodhatunk. Mint mondta, a helyi fiatalokat is be akarták vonni egy sportesemény megvalósításának folyamatába, melyben partnerre találtak a Tolna Megyei Szakképzési Centrumban, így például a sportolók ebédcsomagját az idén már a Vendéglátó Szakképző Iskola készítette el, Nagy Imre igazgató úr és Nagy Sándor oktatásvezető irányításával, valamint az Ady Endre Technikum tanulói is kivették a részüket a munkából.

    Teljes cikk 

    Fotó: Tolna Megyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Ma a „mumussal” kellett megbirkózniuk a diákoknak

    Ma a „mumussal” kellett megbirkózniuk a diákoknak

    Sok fiatal számára a matematika jelenti az érettségi vizsgák legnagyobb kihívását – ma ezzel a tantárggyal kellett megbirkózniuk.

    2026. máj. 5.
    TMSZC Kommunikáció
    Novellának jobban örültek volna

    Novellának jobban örültek volna

    A magyar nyelv és irodalom vizsgával kezdetét vette a 2026. május-júniusi érettségi időszak a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrumhoz tartozó intézményekben is, amelyekben több mint 500 diák ad számot tudásáról.

    2026. máj. 4.
    TMSZC Kommunikáció
    Szakmai együttműködés a pedagógusképzés erősítéséért

    Szakmai együttműködés a pedagógusképzés erősítéséért

    Centrumunk, az Apáczai Csere János Technikum és Kollégium a PTE KPVK-val közösen kidolgozott program alapján megállapodást írt alá az óvodai nevelő okleveles technikus szakmában zajló szakmai oktatás megvalósításáról.

    2026. ápr. 29.
    TMSZC Kommunikáció


    IKK
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum

        7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.

      • Telefon: 06-70/374-0769

        E-mail: centrum@tmszc.hu

        OM azonosító: 203054

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E/2020/000029


      2026Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum