Ugrás a fő tartalomra

7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.


06-70/374-0769

Széchenyi 2020

Felnőttek nappali rendszerű szakmai oktatása


A szakképzés lehetőséget biztosít a szakmát szerezni vágyó, vagy magukat átképezni kívánó felnőttek számára is.

Az első kettő, Szakmajegyzék szerinti szakma megszerzése az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül az állam által, illetve az együttműködési megállapodással rendelkező fenntartó által fenntartott szakképző intézményben ingyenes.

A szakképzés új rendszerében megszűnt a nappali és esti munkarend eddigi éles elhatárolása, a felnőttek szakmai oktatása rugalmasan szervezhető. A huszonötödik életévét be nem töltött jelentkező választhat, hogy tanulmányait nappali rendszerben tanulói jogviszonyban, vagy munkavégzés mellett, felnőttképzési jogviszonyban kívánja folytatni. Ez azt jelenti, hogy akár második szakmáját is tanulhatja tanulói jogviszonyban. A huszonötödik életévüket betöltött személyek oktatása felnőttképzési jogviszonyban történik, akár nappali, akár nem nappali rendszerben tanulnak.

A korábbi tanulmányok, megszerzett ismeretek és gyakorlat beszámítható, a képzési idő a beszámítás alapján rövidülhet.

A szakképzés feladata, hogy széles ágazati-szakmai alaptudást és a foglalkoztatók által elvárt kompetenciákat adjon.

Technikum:

A technikum kizárólag szakmai vizsgára felkészítő szakmai oktatására érettségi végzettséggel lehet jelentkezni. A képzési idő főszabály szerint 2 év, de a fent leírtak szerint rövidebb is lehet. A képzés ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll. Utóbbi a képzésben részt vevőt foglalkoztató vállalatnál is történhet, munkaszerződése megfelelő módosításával. A szakmai vizsga sikeres teljesítésével államilag elismert szakképzettséget igazoló oklevelet szerezhet a tanuló, illetve a képzésben részt vevő.

Szakképző iskola:

A szakképző kizárólag szakmai vizsgára felkészítő szakmai oktatására azok jelentkezhetnek, akik legalább a középiskola tizedik évfolyamát elvégezték, vagy középfokú végzettséggel, illetve kizárólag felnőttképzési jogviszonyban azok, akik alapfokú végzettséggel rendelkeznek. A képzési idő főszabály szerint 2 év, de a fent leírtak tükrében rövidebb is lehet. A képzés ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll. Utóbbi a képzésben részt vevőt foglalkoztató vállalatnál is történhet, munkaszerződése megfelelő módosításával. A szakmai vizsga sikeres teljesítésével államilag elismert szakképzettséget igazoló szakmai bizonyítvány szerezhető.

Miért jó felnőttként új szakmát tanulni?

Az élethosszig tartó tanulás jegyében lehetőség van arra, hogy munka és család mellett is átképezzék vagy továbbképezzék magukat az emberek. A szakképző intézménynek lehetősége van arra, hogy a képzésre jelentkezők előzetes tudását felmérje, korábban szerzett munkatapasztalatait figyelembe vegye. Ez által lényegesen hatékonyabb, differenciáltabb lehet a képzés és a képzési idő is jelentősen lerövidülhet.


Szakmák

Ács

Építőipar


Tovább

Cukrász

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Cukrász szaktechnikus

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Épület- és szerkezetlakatos

Gépészet


Tovább

Épületgépész technikus

Épületgépészet


Tovább

Erősáramú elektrotechnikus

Elektronika és elektrotechnika


Tovább

Festő, mázoló, tapétázó

Építőipar


Tovább

Gépész technikus

Gépészet


Tovább

Gépgyártás-technológiai technikus

Gépészet


Tovább

Gépjármű-mechatronikai technikus

Specializált gép- és járműgyártás


Tovább

Gépjármű-mechatronikus

Specializált gép- és járműgyártás


Tovább

Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus

Informatika és távközlés


Tovább

Kereskedelmi értékesítő

Kereskedelem


Tovább

Kereskedő és webáruházi technikus

Kereskedelem


Tovább

Kéz- és lábápoló technikus

Szépészet


Tovább

Kisgyermekgondozó, -nevelő

Szociális


Tovább

Kozmetikus technikus

Szépészet


Tovább

Központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő

Épületgépészet


Tovább

Közszolgálati technikus

Rendészet és közszolgálat


Tovább

Logisztikai technikus

Közlekedés és szállítmányozás


Tovább

Oktatási szakasszisztens

Oktatás


Tovább

Pénzügyi-számviteli ügyintéző

Gazdálkodás és menedzsment


Tovább

Szakács

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Szakács szaktechnikus

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Szoftverfejlesztő és -tesztelő

Informatika és távközlés


Tovább

Turisztikai technikus

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Vállalkozási ügyviteli ügyintéző

Gazdálkodás és menedzsment


Tovább

Vasútijármű-szerelő technikus

Gépészet


Tovább

Vendégtéri szaktechnikus

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Villanyszerelő

Elektronika és elektrotechnika


Tovább

Érettségizőknek ajánlott képzéseink iskolánként 

 Tájékoztatónk letölthető formátumban

Tolna Vármegyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium

Cím: 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14., Telefon: +36-74-529-333, E-mail: titkarsag@adyendre.tmszc.hu. Honlap: https://adyendre.tmszc.hu/

Technikum (2 éves képzés)

  • Gépészet ágazat: Gépgyártástechnológiai technikus vagy Gépész technikus
  • Elektronika és elektrotechnika ágazat: Erősáramú elektrotechnikus
  • Informatika és távközlés ágazat: Informatikai rendszer és alkalmazás üzemeltető technikus
  • Specializált gép- és járműgyártás ágazat: Gépjármű mechatronikai technikus vagy Mechatronikai technikus
  • Szépészet ágazat: Fodrász vagy Kozmetikus technikus vagy Kéz- és lábápoló technikus

Szakképző iskola (2 éves képzés)

  • Elektronika és elektrotechnika ágazat: Villanyszerelő
  • Építőipar ágazat: Ács vagy Bádogos vagy Kőműves
  • Gépészet ágazat: Hegesztő vagy CNC programozó
  • Specializált gép- és járműgyártás ágazat: Gépjármű mechatronikus

 

Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium

Cím: 7200 Dombóvár, Arany János tér 21. Telefon: +36-74-466-929. E-mail: titkarsag@apaczai.tmszc.hu. Honlap: https://apaczai.tmszc.hu/

Technikum (2 éves képzés)

  • Gazdálkodás és menedzsment ágazat: Pénzügyi-számviteli ügyintéző vagy Vállalkozási ügyviteli ügyintéző
  • Gépészet Ágazat: Vasútijármű-szerelő technikus
  • Informatika és távközlés ágazat: Szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus
  • Oktatás ágazat: Oktatási szakasszisztens
  • Kereskedelem ágazat: Kereskedő és webáruházi technikus

 

Tolna Vármegyei SZC Bezerédj István Technikum

Cím: 7100 Szekszárd, Szent László u. 8-12. Telefon: +36-74-315-177. E-mail: titkarsag@bezeredj.tmszc.hu. Honlap: https://bezeredj.tmszc.hu/

Technikum (2 éves képzés)

  • Közlekedés és szállítmányozás ágazat: Logisztikai technikus
  • Kereskedelem ágazat: Kereskedő és webáruházi technikus
  • Gazdálkodás és menedzsment ágazat: Pénzügyi-számviteli ügyintéző vagy Vállalkozási ügyviteli ügyintéző

 

Tolna Vármegyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola

Cím: 7100 Szekszárd, Hunyadi u. 7. Telefon: +36 70 331 7238. E-mail: info@vendeglato.tmszc.hu. Honlap: https://vendeglato.tmszc.hu/

Technikum (2 éves képzés)

  • Turizmus-vendéglátás ágazat: Cukrász szaktechnikus vagy Szakács szaktechnikus vagy Turisztikai technikus vagy Vendégtéri szaktechnikus

 

Tolna Vármegyei SZC I. István Szakképző Iskola

Cím: 7030 Paks, Iskola u. 7. Telefon: +36-75-311-278, E-mail: titkarsag@iistvan.tmszc.hu. Honlap: https://iistvan.tmszc.hu/

Technikum (2 éves képzés)

  • Épületgépészet ágazat: Épületgépész technikus
  • Gépészet ágazat: Gépgyártás-technológiai technikus
  • Közlekedés és szállítmányozás ágazat: Logisztikai technikus
  • Oktatás ágazat: Oktatási szakasszisztens
  • Szociális ágazat: Kisgyermekgondozó, -nevelő

Szakképző iskola (2 éves képzés)

  • Elektronika és elektrotechnika ágazat: Villanyszerelő
  • Épületgépészet ágazat: Víz- és csatornarendszer-szerelő
  • Építőipar ágazat: Kőműves vagy Festő, mázoló, tapétázó vagy Ács vagy Szárazépítő vagy Szigetelő
  • Gépészet ágazat: Hegesztő vagy Épület- és szerkezetlakatos
  • Kereskedelem ágazat: Kereskedelmi értékesítő
  • Kreatív ágazat: Divatszabó
  • Szociális ágazat: Gyermek- és ifjúsági felügyelő

 

Tolna Vármegyei SZC Magyar László Szakképző Iskola

Cím: 7020 Dunaföldvár, Templom u. 9. Telefon: +36-75-677-032. E-mail: titkarsag@magyarlaszlo.tmszc.hu. Honlap: https://magyarlaszlo.tmszc.hu/

Technikum (2 éves képzés)

  • Gépészet ágazat: Gépész technikus
  • Kereskedelem ágazat: Kereskedő és webáruházi technikus
  • Turizmus-vendéglátás ágazat: Cukrász szaktechnikus vagy Szakács szaktechnikus
  • Gazdálkodás és menedzsment ágazat: Vállalkozási ügyviteli ügyintéző

Szakképző iskola (2 éves képzés)

  • Turizmus-vendéglátás ágazat: Cukrász vagy Pincér-vendégtéri szakember vagy Szakács
  • Gépészet ágazat: Épület- és szerkezetlakatos vagy Hegesztő
  • Kereskedelem ágazat: Kereskedelmi értékesítő

 

Tolna Vármegyei SZC Perczel Mór Technikum és Kollégium

Cím: 7150 Bonyhád, Jókai u. 3. Telefon: +36-74-451-424. E-mail: perczel@perczel.tmszc.hu. Honlap: https://perczel.tmszc.hu/

Technikum (2 éves képzés)

  • Gazdálkodás és menedzsment ágazat: Pénzügyi-számviteli ügyintéző vagy Vállalkozási ügyviteli ügyintéző
  • Épületgépészet ágazat: Épületgépész technikus
  • Informatika és távközlés ágazat: Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus

Szakképző iskola (2 éves képzés)

  • Fa- és bútoripar ágazat: Asztalos
  • Épületgépészet ágazat: Központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő vagy Hűtő- és szellőzésrendszer-szerelő

 

Tolna Vármegyei SZC Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium

Cím: 7090 Tamási, Deák F. u. 6-8. Telefon: +36-74-471-127. Email: valyi@valyipeter.tmszc.hu. Honlap: https://valyipeter.tmszc.hu/

Technikum (2 éves képzés)

  • Kereskedelem ágazat: Kereskedő és webáruházi technikus

Szakképző iskola (2 éves képzés)

  • Építőipar ágazat: Kőműves
  • Gépészet ágazat: Hegesztő vagy Épület- és szerkezetlakatos


KIMIKK
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum

      7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.

    • Telefon: 06-70/374-0769

      E-mail: centrum@tmszc.hu

      OM azonosító: 203054

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: E/2020/000029


    2025Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum