Ugrás a fő tartalomra

7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.


06-70/374-0769

Széchenyi 2020

Hírek


2024. szept. 27.
TMSZC Kommunikáció

    Elindult a Pályaválasztási Roadshow

    Szeptember 26-án elindult a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrumhoz tartozó nyolc iskola Pályaválasztási Roadshow-ja.

    Elindult a Pályaválasztási Roadshow

    Az immár második alkalommal megrendezett, hat várost érintő pályaorientációt segítő kitelepülés-sorozat első állomása Tamási volt, ahol Porga Ferenc, a város polgármestere is köszöntötte a megjelenteket.  Az iskolák idén is a pályaválasztást segítő játékokkal, kipróbálható eszközökkel és saját készítésű finomságokkal készültek az alkalomra. Kitett magáért a házigazda Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium is, amelynek kitelepülésénél a Turizmus-vendéglátás, a Kereskedelem, az Informatika és távközlés, a Gépészet, az Építőipar ágazat is bemutatkozott. Lehetett többek között ételeket, italokat kóstolni, bolti mérlegen mérni, árazni, robotkarral kockát pakolni, szimulátorral hegeszteni, fémet kalapálni, mázolni, építeni, vályogtéglát készíteni. Ezen felül a többi iskola pavilonjainál a városból és a környező településekről érkezett általános iskolások készíthettek például fém kulcstartót, airsoft és lézerfegyverekkel ismerkedhettek, robotokkal játszhattak, gyakorolhatták a létrasétát és a flóderezést, kipróbálhatták a diákok fejlesztette játékszoftvert, és még hosszan sorolhatnánk. Mindeközben tanulóktól és oktatóktól is tájékozódhattak a szakképzésről.

    A sorozat következő állomása Paks lesz, ahol október 4-én 10 és 13 óra között lehet majd közelebbről megismerni a Centrumhoz tartozó iskolákat, oktatott szakmákat. Ezt követően még Bonyhádon, Szekszárdon, Dombóváron és Dunaföldváron áll majd meg a Roadshow.

    GALÉRIA

    Elindult a Pályaválasztási Roadshow

    DSC_0228.JPG
    DSC_0354.JPG
    DSC_0323.JPG

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Egyedülálló lehetőségek Dombóváron – Tanulj az Apáczai Technikumban!

    Egyedülálló lehetőségek Dombóváron – Tanulj az Apáczai Technikumban!

    A Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium Dombóvár nap mint nap azon dolgozunk, hogy diákjaink tanulmányaik végeztével korszerű tudással, piacképes szakmával és biztos jövőképpel léphessenek ki az iskola kapuján.

    2026. okt. 18.
    TMSZC Kommunikáció
    Bemutatkozik a Magyar László Szakképző Iskola

    Bemutatkozik a Magyar László Szakképző Iskola

    A Tolna Vármegyei SZC Magyar László Szakképző Iskola kibővített képzési kínálattal, modern tanműhelyekkel és személyre szabott oktatással segíti a diákokat abban, hogy biztos alapokat szerezzenek a munkaerőpiacon való sikeres elhelyezkedéshez.

    2026. okt. 12.
    TMSZC Kommunikáció
    Lezárult az idei Pályaválasztási Roadshow

    Lezárult az idei Pályaválasztási Roadshow

    Október 7-én Dombóváron zárult a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum idei Pályaválasztási Roadshow-ja.

    2026. okt. 8.
    TMSZC Kommunikáció


    IKK
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum

        7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.

      • Telefon: 06-70/374-0769

        E-mail: centrum@tmszc.hu

        OM azonosító: 203054

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E/2020/000029


      2026 • Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum