Ugrás a fő tartalomra

7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.


06-70/374-0769

Széchenyi 2020

Hírek


2021. aug. 3.
SZC

    Érettségi után a szakképzésben is folytathatod tanulmányaidat

    A továbbtanulásra a felsőoktatáson kívül is számos más lehetőség adott, akár a szakképzésben is. A Tolna Megyei Szakképzési Centrum több iskolája kínál az idén érettségizetteknek szóló kétéves, nappali, technikumi képzéseket, amelyeket már szeptemberben e

    Érettségi után a szakképzésben is folytathatod tanulmányaidat

    Sok fiatal számára meghatározó dátum volt 2021. július 22-e, amikor kihirdették a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, hiszen megtudták bejutottak-e az általuk megjelölt egyetemre, főiskolára. Sokan örömmámorban úszhattak, de azoknak sem kell elkeseredniük, akinek most nem sikerült.

    A továbbtanulásra ugyanis számos más lehetőség is adott, akár a szakképzésben is. A Tolna Megyei Szakképzési Centrum több iskolája kínál az idén érettségizetteknek szóló kétéves, nappali, technikumi képzéseket, amelyeket már szeptemberben elkezdhetnek a jelentkezők. A résztvevők fél évig ágazati alapképzésen vesznek részt, mely során a választott ágazathoz tartozó szakmák alapjaival ismerkedhetnek meg. A fiatalok ezt követően ágazati alapvizsgát tesznek és megkezdődhet gyakorlati képzésük abban a szakmában, amelyből végzettséget szereznek. Utóbbira jó eséllyel duális partnernél, tehát egy vállalkozásnál kerül sor. Ez azt is jelenti, hogy vállalati környezetben tesznek szert gyakorlatra, tanulói munkaszerződés keretében dolgoznak. Financiális szempontból sem előnytelen a részvétel, hiszen az egyébként ingyenes képzés első félévében ösztöndíjban részesülnek a tanulók, majd ha megkötik szakképzési munkaszerződésüket, már bért kapnak képzőhelyüktől, amelynek összege a minimálbér legalább 60 százaléka, ami nagyságrendileg 100 ezer forint körüli összeget jelent. Amikor pedig végeznek, megszerzik első szakmájukat, a vizsgaeredményektől függően a minimálbér 80-180 százalékát kitevő pályakezdési támogatást kapnak. Ekkor két lehetőségük is adódik, az egyik az, hogy munkába állnak immár egy piacképes szakmával a kezükben, vagy továbbtanulnak, ami persze nem zárja ki azt sem, hogy felsőfokú tanulmányaik mellett szakmájukban dolgozzanak, jövedelemre és további gyakorlati évekre tegyenek szert, önállóan boldogulhassanak. Utóbbi esetben a felvételinél már előnyt, plusz pontokat jelenthet a szakirányú területen szerzett végzettség.

    A képzési paletta pedig színes: a mérnökképzés előszobájának tekinthető informatikai, gépészeti, építőipari szakmákat tanulhatnak a fiatalok, de a gazdasághoz kapcsolódó, piacképes végzettséget adó ágazatok – Gazdálkodás és menedzsment, Kereskedelem, Közlekedés és szállítmányozás – is markánsan jelen vannak a kínálatban. Szerepelnek a sorban az egyébként nagy érdeklődésre számot tartó szépészeti szakmák, a Turizmus-vendéglátás ágazat képzései és a szintén népszerű Rendészet és közszolgálat irányába is el lehet indulni. Aki kreatív területen képzeli el a jövőjét, annak például a Mozgókép és animációkészítő képzés jelenthet perspektívát.  Összességében szeptemberben a Centrumhoz tartozó iskolákban hat városban, 14 ágazatban (24 szakma) tervezik érettségire épülő, nappali, kétéves technikusi képzések indítását.

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    A történelem írásbelin is túl vannak

    A történelem írásbelin is túl vannak

    A Tolna Vármegyei Szakképzési Centrumhoz tartozó iskolákban összesen mintegy 400-an adtak számot tudásukról ma történelem tantárgyból, középszinten. 

    2025. máj. 7.
    TMSZC Kommunikáció
    Nem érezték túl nehéznek a matekérettségit

    Nem érezték túl nehéznek a matekérettségit

    A Tolna Vármegyei Szakképzési Centrumhoz tartozó iskolákban összsen mintegy 400-an adtak számot tudásukról ma ebből a tantárgyból, középszinten.

    2025. máj. 5.
    TMSZC Kommunikáció
    Több száz tanuló érettségizik a napokban a Centrumunkhoz tartozó iskolákban

    Több száz tanuló érettségizik a napokban a Centrumunkhoz tartozó iskolákban

    Május 5-én a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrumhoz tartozó iskolákban is megkezdődtek az érettségi vizsgák.

    2025. máj. 4.
    TMSZC Kommunikáció


    KIMIKK
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum

        7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.

      • Telefon: 06-70/374-0769

        E-mail: centrum@tmszc.hu

        OM azonosító: 203054

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E/2020/000029


      2025Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum