Hírek
TMSZC Kommunikáció
Folytattuk karácsonyi akcióinkat
A tavalyi kezdeményezést folytatva idén is összefogott a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrumhoz tartozó nyolc iskola, hogy közösen álljanak egy jó ügy szolgálatába a karácsonyt megelőző hetekben.
Ez alkalommal két helyszínen is igyekeztek a maguk, illetve a szakképzés eszközeivel színesebbé tenni az adventi időszakot. December 10-én az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat Szentmiklósi Befogadó Gyermekotthonát látogatták meg Szekszárdon a Centrumunkhoz tartozó iskolák oktatói és tanulói, december 17-ére pedig Faddra, a Gyermekvédelmi Központ Tolna Vármegye Pillangó és Aprajaháza Lakásotthonok lakói, dolgozói számára szerveztek karácsonyi ünnepséget.
Az Ady Endre Technikum tanulói az alkalmakra világító karácsonyi dekorációkat állítottak össze, a helyszínen frizurát és sminket, a kisebbeknek csillámtetoválást készítettek. Az Apáczai Csere János Technikum diákjai a megyeszékhelyen kézműves foglalkozást tartottak, Faddon pedig ünnepi műsorral örvendeztették meg a publikumukat. A Bezerédj István Technikum növendékei az ünnepi dekorálással, ablakfestéssel, valamint az ajándékok csomagolásával, ajándékcsomagok összeállításával vették ki a részüket a megmozdulásból. Az I. István Szakképző Iskola jóvoltából készültek színes falfestések Faddon, az alkotásba az iskola festő, mázoló, tapétázó tanulói mellett az otthonokban élő gyerekeket is bevonták. A Magyar László Szakképző Iskola sütemény csomagokat készített az alkalmakra, a Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum, valamint a Vályi Péter Szakképző Iskola pedig az ünnepi megvendégelésről gondoskodott. A Perczel Mór Technikum asztalosai fa ajándékokkal kedveskedtek a lakóknak, illetve a szekszárdi befogadó otthonban a bonyhádi iskola diákjai adták az ünnepi műsort is a gyerekeknek. Mindegyik helyszínen nagy szeretettel fogadták a fiatalokat, oktatókat.
Ezen felül a cukrász, szakács képzéssel foglalkozó intézmények – Hunyadi Mátyás Technikum, Magyar László Szakképző Iskola, Vályi Péter Szakképző Iskola – részt vettek a határon túli diákok megajándékozását célzó országos akcióban is. Összesen 1000 mézeskalácsot készítettek, díszítettek, amelyeket a Bezerédj István Technikumban csomagoltak.
Az iskolák folytatták saját hagyományos akcióikat, valamint csatlakoztak településük ünnepi kezdeményezéseihez is. Több intézmény tanulói kivették részüket a helyi adventi programokból, a Vályi Péter Szakképző Iskolában cipősdoboz akció keretében gyűjtöttek, a Hunyadi Mátyás Technikumban idén is karácsonyi menüt készítettek a szekszárdi hajléktalanszálló lakóinak, a Perczel Mór Technikum diákjai pedig most is a Paradicsompusztán tanuló fiatalok ünnepének jó hangulatához járultak hozzá, és a sort a még folytathatnánk.
GALÉRIA
Folytattuk karácsonyi akcióinkat
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Idén is főztek a hajléktalanszálló lakóinak
Idén gulyáslevessel és túrósbuktával kedveskedtek a közelgő ünnepekhez kapcsolódóan a Tolna Vármegyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola tanulói a szekszárdi hajléktalanszálló lakóinak.
TMSZC Kommunikáció
Hunyadis éremeső az Illéssy Gasztro Kupán
Három arany és két bronz érmet, valamint egy különdíjat is elhoztak a Hunyadi Technikum versenyzői a XII. Illéssy Gasztro Kupa elnevezésű ételművészeti versenyről.
TMSZC Kommunikáció
TMSZC videópályázat 2024: eredmények
Egy fődíjasnak, egy különdíjas csapatnak, valamint egy közönségdíjas pályázónak gratulálhatunk, és mindenkinek köszönjük a részvételt!
TMSZC Kommunikáció