Hírek
TMSZC Kommunikáció
Nem érezték túl nehéznek a matekérettségit
A Tolna Vármegyei Szakképzési Centrumhoz tartozó iskolákban összsen mintegy 400-an adtak számot tudásukról ma ebből a tantárgyból, középszinten.
Már a matematika írásbelin is túl vannak az érettségiző diákok. A Tolna Vármegyei Szakképzési Centrumhoz tartozó iskolákban összesen mintegy 400-an adtak számot tudásukról ma ebből a tantárgyból, középszinten. A legtöbben, mintegy 130-an az Ady Endre Technikum és Kollégiumban vizsgáztak.
A megmérettetés végén itt kérdeztünk meg több fiatalt, hogyan vélekednek a kapott feladatsorokról. Sokféle választ kaptunk, az azonban közös volt bennük, hogy egyik szerint sem volt túl nehéz a vizsga, még a korábban megoldott próbaérettségihez viszonyítva sem. Persze azért mindenki beszámolt olyan feladatról, amely kifogott rajta: ki a gráfokkal, ki a függvényekkel, ki a térfogat-, ki pedig a valószínűségszámítással boldogult nehezebben, míg másoknak pont ezek mentek jobban. Összességében azonban a megkérdezettek között nem volt olyan, aki rossz eredménytől tartva hagyta el vizsga helyszínét.
GALÉRIA
Matematika érettségi az Ady Endre Technikumbann
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Így indult a tanév a Centrumunkhoz tartozó iskolákban
Szeptember elsején reggel zajlottak le a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrumhoz tartozó nyolc intézményében a tanévnyitó ünnepségek.
TMSZC Kommunikáció
Sok élmény várta az új diákokat a Perczel gólyatáborában
A napokban ismét megrendezték a Perczel Mór Technikum hagyományos gólyatáborát, amelynek célja az volt, hogy az iskola leendő kilencedikesei már a tanév kezdete előtt megismerjék egymást és osztályfőnökeiket.
TMSZC Kommunikáció
Táborozva ismerkedtek a szakmákkal
A nyári szünetben minden korábbinál több szakmatábor várta az általános iskolásokat a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrumhoz tartozó intézményekben.
TMSZC Kommunikáció

