Hírek
TMSZC Kommunikáció
Projektekkel foglalták el az iskolákat
Közel háromezerkétszáz, köztük mintegy nyolcszáz 9. osztályos tanulói jogviszonyú diákkal kezdte meg a 2024/2025-ös tanévet szeptember 2-án a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrumhoz tartozó nyolc szakképző intézmény.
A fiatalok, gyerekek most sem az év közben megszokott tanórákon töltötték az első napokat, hanem tematikus projektekben vettek részt az immár hagyományosnak nevezhető iskolafoglaló hét keretében. Az intézmények által összeállított programsor lehetőséget nyújtott arra, hogy a diákok jobban megismerhessék és magukénak érezhessék iskolájukat, miközben modern, kreatív módon tanulhattak, ugyanakkor a közösségek is összekovácsolódhattak.
Az első nap az iskola megismeréséről szólt. A tanulók a tanévnyitókat és osztályfőnöki órákat követően logót terveztek és mottót találtak ki, mini filmeket készítettek iskolájukról, valamint csapatépítő játékokat játszottak.
Kedden főként a modern oktatási módszerek megismerésére és alkalmazására helyezték a hangsúlyt. A diákok interaktív tanórák keretében gyakorolhatták a digitális eszközök - okostáblák, tablet-ek és edukációs applikációk – használatát, de foglalkoztak robotikával és digitális történetmeséléssel is.
Kiemelt fontossága miatt a fenntarthatóság, környezettudatosság témájának is szenteltek egy napot az intézmények. Iskolai zöldítési projekt keretében a gyerekek, fiatalok részt vettek a meglévő növények gondozásában, újak ültetésében, kerékpártúrára mentek, kézműves foglalkozásokon ismerhettek meg, gyakorolhattak újrahasznosítási technikákat, és megtervezhették az általuk elképzelt fenntartható iskolát, amelynek makettjét is elkészíthették.
A középiskolás korosztály kitettsége okán a digitális világ veszélyeinek felismerésével és biztonságos használatának elsajátításával is foglalkoztak a projekthéten. Itt nem csak a témában tartott előadáson és beszélgetésen vehettek részt a fiatalok, hanem online tartalmakat készítettek és médiakampányt is terveztek.
A hét programjai pénteken többségében az iskolák történetét, hagyományait bemutató kiállítással zárultak, a tanulók bemutatták az előző napok produktumait, és munkájukért még jutalomban is részesülhettek.
GALÉRIA
Iskolafoglaló projekthét 2024
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Átadtuk az Ady Endre Technikum és Kollégium megújult épületét
Április elsején került sor a Tolna Vármegyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium megújult épületének ünnepélyes átadására.
TMSZC Kommunikáció

Országos döntős sikerek a Szakma Sztár Fesztiválon
A 2026-os év ismét bizonyította, hogy a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum intézményeinek tanulói magas szintű szakmai tudással és elhivatottsággal készülnek fel a szakmai megmérettetésekre.
TMSZC Kommunikáció

Intézményvezetői pályázat - Apáczai Technikum
A Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény 46. § (3) – (4) bekezdése alapján pályázatot hirdet a Tolna Vármegyei SzC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium igazgató (intézményvezető) beosztásának ellátására.
TMSZC Kommunikáció

