Hírek
TMSZC Kommunikáció
Több mint száz táborozó ismerkedett a szakmákkal
Idén már négy, a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrumhoz tartozó intézményben tartottak napközis nyári tábort, amelyekben több mint 100 általános iskolás diák számára biztosítottak tartalmas és szórakoztató időtöltési lehetőséget.
Első alkalommal fogadott táborozó gyerekeket a Tolna Vármegyei SZC Perczel Mór Technikum és Kollégium Bonyhádon. Az ötnapos, július 21-én kezdődött és 25-én zárult színes programsorozatban szerepelt többek között strandlátogatás, kézműveskedés, robotépítés, valamint kincskeresés is. A foglalkozások során – a kapcsolódó tematikának köszönhetően – a 21 résztvevő diák megismerkedhetett az iskolával és az ott oktatott szakmákkal is. Július 23-án délután például a csapat egyik fele saját bankjegyet tervezett, míg a másik fele robotokat épített.
Második alkalommal, 23 résztvevővel tartotta meg szakmatáborát június 23–27. között a Tolna Vármegyei SZC Bezerédj István Technikum. A gyerekek üzemlátogatáson vettek részt, sárkányhajóztak, kézműveskedtek, sportjátékokkal töltötték az időt, kipróbálták a pénztárgépeket, a targoncaszimulátort – és a sort még hosszan lehetne folytatni. A mozgalmas hetet végül egy remek hangulatú habpartival zárták.
Szintén második alkalommal, de már két turnusban tartott napközis nyári tábort a Tolna Vármegyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola. A „Kóstolj bele!” tábora gyerekek elsajátították a konyhai műveletek és a terítés alapjait, néhány könnyen elkészíthető recepttel is gazdagodtak, majd jóízűen elfogyasztották az általuk készített ételeket és italokat. Nagy sikert arattak többek között a kevert, alkoholmentes koktélok és a smoothie-k, de a pincérrobot is nagy érdeklődést váltott ki a fiatalok körében. A két csoportban – június 23. és július 4. között – összesen 27 általános iskolást fogadott az iskola.
A legrégebb óta a Tolna Vármegyei SZC Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium szervez nyári tábort gyerekeknek 3D nyomtatás és robotika témában. A tábor nagy népszerűségnek örvend: az idei három turnusban – két kezdő és egy haladó, visszatérő gyerekekből álló csoportban – július 7. és 27. között összesen 37 diák vett részt. A tematikában szerepelt LEGO-robot programozás és építés, 3D szkennelés, tervezés és nyomtatás, VR-szemüveg használata, lézervágás, lézergravírozás, valamint drónozás is.
GALÉRIA
Nyári táborok
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Magyar rekordot döntött a Hunyadi Technikum húsvét hétfőn Szekszárdon
Új magyar rekord született húsvét hétfőn Szekszárdon: a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola oktatói és tanulói 101 méter hosszú méteres kalácsot állítottak össze a Béla király téren.
TMSZC Kommunikáció
Átadtuk az Ady Endre Technikum és Kollégium megújult épületét
Április elsején került sor a Tolna Vármegyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium megújult épületének ünnepélyes átadására.
TMSZC Kommunikáció

Országos döntős sikerek a Szakma Sztár Fesztiválon
A 2026-os év ismét bizonyította, hogy a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum intézményeinek tanulói magas szintű szakmai tudással és elhivatottsággal készülnek fel a szakmai megmérettetésekre.
TMSZC Kommunikáció

