Hírek
TMSZC Kommunikáció
Vályi Péter Szakképző Iskola – ahol a szakmatanulás valódi élmény
A Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégiumban arra törekszünk, hogy diákjaink ne csupán egy szakmát tanuljanak, hanem kibontakoztathassák tehetségüket, és magabiztosan készüljenek fel a munka világára.
Négy ágazat, számos lehetőség
A most nyolcadik osztályos tanulók jelentkezését hat izgalmas ágazatban várjuk. Újdonságnak számít az elektronika és elektrotechnika, valamint a specializált gép- és járműgyártás ágazat, amely az elmúlt években nem szerepelt kínálatunkban, és továbbra is szerepel képzési palettánkon az építőipar, a gépészet, a kereskedelem, valamint a turizmus-vendéglátás.
Hároméves szakképző iskolai képzéseink során olyan elméleti és gyakorlati tudást adunk, amely jól hasznosítható a munkaerőpiacon. Fontosnak tartjuk, hogy tanulóink a választott szakmájukat valódi feladatokon keresztül ismerjék meg, és már az iskolai évek alatt értékes tapasztalatokat szerezzenek.
Szabó Mónika Regina, Vendégtéri szaktechnikus szakma, 12. évfolyam Azért választottam ezt a képzést, mert fontosnak tartottam, hogy egy piacképes szakma mellett érettségit is szerezzek. Mivel jelenleg 12. évfolyamos vagyok, és a tanév végén érettségizni fogok, elsősorban arra készülök. Az iskolában tételeket veszünk, érettségi feladatlapokon, korábbi érettségi feladatsorokon gyakorolunk, valamint szóban is felelünk, hogy a lehető legjobban fel tudjunk készülni. Ugyanakkor az iskola számomra nemcsak a tanulásról szól, hanem a közösségi élményekről is. A Vályiban nagyon jó a hangulat, és rengeteg programon vehetünk részt. Az elsősöket már az iskolafoglaló hét is segíti a beilleszkedésben, emellett rendszeresek a közösségi rendezvények, például nálunk nemrégen zajlott le a szecskaavató. Tavaly az Éld meg program keretében sportprogramokon, kirándulásokon, síelésen, evezésen, falmászáson és színházi programokon is részt vettünk. Idén pedig az Erasmus+ programnak köszönhetően két hetet tölthetünk Görögországban, ahol szakmai tapasztalatokat szerezhetünk, gyakorolhatjuk nyelvismeretünket, és megismerhetjük az ország kultúráját. Úgy érzem, az iskola sok lehetőséget ad a fejlődésre, a közösségi életre és az élményszerzésre egyaránt. A jövőben szeretnék továbbtanulni a turizmus és vendéglátás területén, és tovább bővíteni a tudásomat. |
Nálunk minden diák számít
Hiszünk abban, hogy a sikeres szakmatanuláshoz személyes figyelemre, bizalomra és folyamatos támogatásra is szükség van. Ezért olyan komplex támogatási rendszert alakítottunk ki, amely három fontos területre épül:
Mentorálással segítjük tanulóinkat, hogy megerősödjenek önmagukban, motivációt kapjanak, és megtapasztalják, hogy közösségünkben valóban fontosak.
Jóléti szolgáltatásaink, köztük az Éld+ program, tovább erősítik az odafigyelésre és a bizalomra épülő iskolai légkört.
Kiemelt figyelmet fordítunk a mesterségbeli tehetségek gondozására, minek eredményeként több diákunk is dobogós helyezésekig jutott országos szakmai versenyeken.
Noszek Márton Viktor, Vendégtéri szaktechnikus szakma, 13. évfolyam Azért választottam ezt a szakmát, mert mindig érdekelt a vendéglátás világa, azon belül pedig különösen a vendégtéri munka. Fontos szempont volt számomra az is, hogy a technikumi képzés során érettségit is szerezhessek. Tanulmányaim alatt a közismereti tantárgyak és a szakmai képzés párhuzamosan zajlottak, így egyszerre készülhettünk az érettségi és a szakmai vizsgákra. Duális képzésben vettem részt, gyakorlati tapasztalataimat a Bisztró 65-ben szereztem. Az érettségin már túl vagyok, ebben a tanévben kizárólag a szakmai vizsgára készülök, és tervben van, hogy indulok az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen. A jövőben szeretnék továbbtanulni, akár felsőfokon, akár a vendéglátás más területein, például szakács- vagy cukrászképzésben. Úgy gondolom, érdemes több lábon állni, ezért szeretném tovább bővíteni a tudásomat. Az iskolában jól érzem magam, mert támogató, jó hangulatú közösség vesz körül, és sok lehetőséget kaptam a fejlődésre. |
A gyakorlatban megszerzett tudásra építünk
Oktatásunkban fontos szerepet kap a projektalapú tanulás. Arra törekszünk, hogy a közismereti és szakmai ismeretek ne különálló területek legyenek, hanem egymást erősítve segítsék a diákok fejlődését. A tanulók közös feladatok, projektek és gyakorlati helyzetek során tapasztalhatják meg, hogyan használható a megszerzett tudás a mindennapokban.
Az ágazati alapoktatást követően diákjaink felkészülten kapcsolódhatnak be a duális képzésbe, ahol valós munkahelyi környezetben fejleszthetik tudásukat, megismerhetik választott szakmájuk mindennapjait, és olyan tapasztalatokat szerezhetnek, amelyek megkönnyítik későbbi elhelyezkedésüket.
Korszerű környezetben tanulhatnak diákjaink
Iskolánk épülete az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően teljesen megújult. Korszerű nyílászárók, modern burkolatok, klimatizált tantermek és érintőképernyős interaktív táblák teszik kényelmesebbé és élményszerűbbé a tanulást.
Oktatóbázisainkat ugyancsak korszerűsítettük. Tanboltunk, tanműhelyeink, tanéttermünk és tankonyhánk valódi munkakörnyezetet idéz, így tanulóink életszerű körülmények között sajátíthatják el a szakmájukhoz szükséges alapismereteket. Egyedülálló 3D laborunk pedig közelebb hozza hozzájuk a legújabb technológiákat, miközben teret ad a kreativitásnak, a tervezésnek és az innovatív gondolkodásnak.
Megújult kollégium, otthonos közösség
A távolabbról érkező, de akár a közelben, helyben lakó tanulókat is korszerű, kényelmes kollégium várja közvetlenül az iskola mellett. Az elmúlt években az épület nyílászárói, burkolatai és bútorzata is megújult. Új teakonyhát alakítottunk ki, valamint modernizáltuk a földszinti és az emeleti társalgókat, televíziókat és hűtőgépeket helyeztünk el a szobákban. Mindemellett a kollégistákat csocsó, pingpong lehetőség és billiárd is várja az aulában.
Balogh Márk István, Kereskedelem ágazat, 9. évfolyam Korábban már szereztem a Vályiban egy szakmát: festő, mázoló, tapétázóként végeztem, majd két év külföldi munka után döntöttem úgy, hogy tovább bővítem a tudásomat, ezért jelentkeztem a kereskedelmi képzésre. Úgy gondolom, minél több szakmát sajátít el az ember, annál több lehetőség nyílik meg előtte a munkaerőpiacon. Hosszabb távon a kereskedelmi és a festő, mázoló, tapétázó végzettségemet is szeretném hasznosítani, akár külföldön és festékbolti eladóként összekapcsolva a kettőt. Jelenleg az ágazati alapoktatásban veszek részt, ahol a kereskedelem alapjaival ismerkedünk. A szakmai órákon többek között a kommunikáció, a vevőkkel való kapcsolattartás és a kereskedelmi ismeretek kerülnek előtérbe. Emellett nyelvet is tanulunk, ami a jövőbeni terveim szempontjából különösen fontos. Bár szokatlan volt két év kihagyás után visszaülni az iskolapadba, örülök, hogy belevágtam egy újabb szakma elsajátításába. |
Anyagi támogatás a tanulóévek alatt és után
Tanulóink, ahogy minden szakképzést választó fiatal, anyagi támogatásokban is részesülhetnek. Kilencedik évfolyamon ösztöndíjat kapnak, majd a duális képzésben szakképzési munkabérre jogosultak. A sikeres szakmaszerzést követően egyszeri, vissza nem térítendő pályakezdési juttatás is segítheti őket abban, hogy könnyebben tegyék meg az első lépéseket választott hivatásukban.
Építsd nálunk a jövődet!
Ha olyan iskolát keresel, ahol a szakmatanulás gyakorlati tapasztalatokra, korszerű technológiákra és személyes támogatásra épül, várunk a Vályiban! Nálunk a hagyományok és a modern megoldások jól megférnek egymás mellett, a tanulás pedig nem csupán feladat, hanem közös élmény, fejlődés és valódi lehetőség.
Vályi Péter Szakképző Iskola – nálunk élmény a tanulás!
Gyere el nyílt napunkra 2026. november 6-án és légy Te is Vályis!
Képzési kínálatunk a 2027/2028-as tanévre:
Szakképző iskolai ágazatok és szakmai kimenetek (3 év):
Elektronika és elektrotechnika: Villanyszerelő
Építőipar ágazat: Kőműves vagy Festő, mázoló, tapétázó
Gépészet ágazat: Hegesztő vagy Épület- és szerkezetlakatos
Kereskedelem ágazat: Kereskedelmi értékesítő
Turizmus-vendéglátás ágazat: Szakács vagy Pincér-vendégtéri szakember
Specializált gép- és járműgyártás ágazat: Gépjármű mechatronikus
Orientációs évfolyam (1 év):
Szakképzést előkészítő évfolyam
Elérhetőségek
Tolna Vármegyei SZC Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium
Cím: 7090 Tamási, Deák F. u. 6-8.
Telefon: 74/471-127
E-mail: valyi@valyipeter.tmszc.hu
Honlap: https://valyipeter.tmszc.hu/
GALÉRIA
Vályi Péter Szakképző Iskola
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
A gasztronómia és a turizmus világa nálunk kezdődik
Modern környezet, gyakorlatorientált képzés és piacképes szakmák várják a Tolna Vármegyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskolában azokat a fiatalokat, akik a vendéglátásban vagy a turizmusban képzelik el a jövőjüket.
TMSZC Kommunikáció
Egyedülálló lehetőségek Dombóváron – Tanulj az Apáczai Technikumban!
A Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium Dombóvár nap mint nap azon dolgozunk, hogy diákjaink tanulmányaik végeztével korszerű tudással, piacképes szakmával és biztos jövőképpel léphessenek ki az iskola kapuján.
TMSZC Kommunikáció
Bemutatkozik a Magyar László Szakképző Iskola
A Tolna Vármegyei SZC Magyar László Szakképző Iskola kibővített képzési kínálattal, modern tanműhelyekkel és személyre szabott oktatással segíti a diákokat abban, hogy biztos alapokat szerezzenek a munkaerőpiacon való sikeres elhelyezkedéshez.
TMSZC Kommunikáció

