Ugrás a fő tartalomra

7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.


06-70/374-0769

Széchenyi 2020

Hírek


2025. dec. 23.
TMSZC Kommunikáció

    Adventi jószolgálati akciók

    A Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum intézményei az idei adventi időszakban számos jószolgálati tevékenységgel járultak hozzá a térség közösségeinek ünnepi hangulatához.

    Adventi jószolgálati akciók

    A legtöbb program a december 15–19. között megrendezett „Jószolgálati hét” keretében valósult meg, amelyben több száz diák és oktató vett részt. Az akciók célja nemcsak az ünnepi örömszerzés, hanem a közösségi felelősségvállalás erősítése volt. A programok sok esetben kapcsolódtak az intézmények szakmai profiljához, így a diákok tudásukat is kamatoztathatták.

    Néhány példa a megvalósult programokból.
    A Tolna Vármegyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium tanulói szépészeti kezelésekkel segítették az idősek otthonának lakóit, karácsonyi műsorral kedveskedtek, rászoruló gyermekek számára édességeket, menhelyen élő állatok számára pedig eledelt gyűjtöttek.
    A Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium diákjai Dombóváron a Gondviselés Háza Aranysziget Idősek Otthona lakóinak szép karácsonyi műsorral és kis ajándékokkal kedveskedtek.
    A Tolna Vármegyei SZC Bezerédj István Technikum „mesés–karácsonyi” technikaórát és kézműves foglalkozást tartott a Szekszárdi Baka István Általános Iskola diákjainak, ahol a gyerekek többek között csomagolást, pecsétöntést, valamint makettkészítést próbálhattak ki.
    A Tolna Vármegyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola ünnepi vacsorával és műsorral vendégelte meg a szekszárdi befogadó gyermekotthon lakóit, valamint meleg ebéddel segítette a hajléktalanszálló rászorulóit.
    A Tolna Vármegyei SZC I. István Szakképző Iskola Biritón a buszmegálló környezetét rendezte. Ezen felül Pakson, a Család- és Gyermekjóléti Központ székhelyén „Mesterségek karácsonya” című programuk résztvevőit mézeskaláccsal és aprósüteményekkel, teával, forró csokival, kézműves foglalkozásokkal és szakmákhoz kapcsolódó meseolvasással várták.
    A Tolna Vármegyei SZC Magyar László Szakképző Iskola Dunaföldváron a Család‑ és Gyermekjóléti Szolgálat, Előszálláson pedig a Gyermekvédelmi Központ közreműködésével juttatott el süteményekből álló csomagokat rászorulóknak.
    A Tolna Vármegyei SZC Perczel Mór Technikum és Kollégium tanulói a Zomba-Paradicsompusztai gyermekotthonba idén is műsorral és édességcsomagokkal látogattak el. A bonyhádi Szélkakasos Óvodában ünnepi műsort adtak, és fajátékokkal lepték meg a gyerekeket, és többek között a szekszárdi Perczel utcai óvodába is madáretetőket vittek.
    A Tolna Vármegyei SZC Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium tanulói oktatóik irányításával a Tamási és Városkörnyéki Önkormányzatok Szociális Integrációs Központja által szervezett karácsonyi ünnepség lebonyolítását segítették: gondoskodtak a gyönyörű terítékről és az ünnepi vacsora felszolgálásáról, saját készítésű linzer teasütemény csomagokkal, karácsonyi műsorral készültek. 

    Az adventi akciók során az intézmények bebizonyították, hogy a szakmai képzés mellett a szolidaritás és az egymás iránti felelősségvállalás is kiemelt érték a Centrum közösségeiben.

    GALÉRIA

    Adventi jószolgálati akciók

    Hunyadielőkészület3.JPG
    Hunyadielőkészület2.JPG
    Hunyadi5.JPG

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Idén is projektekkel foglalták el a Centrum iskoláit a diákok

    Idén is projektekkel foglalták el a Centrum iskoláit a diákok

    A már hagyománnyá vált Iskolafoglaló Projekthét keretében a diákok élményalapú, korszerű pedagógiai módszerekkel kapcsolódtak be az oktatásba, miközben közösségi, kulturális, történelmi és szakmai programokon keresztül készültek fel az új tanévre.

    2026. szept. 4.
    TMSZC Kommunikáció
    Így indult a tanév a Centrumunkhoz tartozó iskolákban

    Így indult a tanév a Centrumunkhoz tartozó iskolákban

    Szeptember elsején reggel zajlottak le a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrumhoz tartozó nyolc intézményében a tanévnyitó ünnepségek.

    2026. szept. 1.
    TMSZC Kommunikáció
    Sok élmény várta az új diákokat a Perczel gólyatáborában

    Sok élmény várta az új diákokat a Perczel gólyatáborában

    A napokban ismét megrendezték a Perczel Mór Technikum hagyományos gólyatáborát, amelynek célja az volt, hogy az iskola leendő kilencedikesei már a tanév kezdete előtt megismerjék egymást és osztályfőnökeiket.

    2026. aug. 28.
    TMSZC Kommunikáció


    IKK
    Széchenyi 2020

      • SZC logo fehér
      • Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum

        7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.

      • Telefon: 06-70/374-0769

        E-mail: centrum@tmszc.hu

        OM azonosító: 203054

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E/2020/000029


      2026 • Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum