Hírek
TMSZC Kommunikáció
Elismeréseket adtunk át pedagógusnap alkalmából
A Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum pedagógusnap alkalmából idén is elismerésekkel köszöntötte a kiváló munkát végző kollégákat.
A hozzá tartozó nyolc iskola, valamit a központi munkaszervezet kiemelkedő munkát végző kollégáit köszöntötte hagyományos, pedagógusnaphoz kapcsolódó ünnepélyén a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum (TMSZC) május 31-én, pénteken, Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központban. A rendezvényt évről évre azzal a céllal tartja meg a TMSZC, hogy megköszönje és elismerje mindazon kollégák munkáját, akik az oktatás, az igazgatás, a tanügy, illetve valamely egyéb oktatást támogató területen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
Akárcsak tavaly, idén is főigazgatói és kancellári elismerő oklevelek átadására került sor, a TMSZC és a hozzá tartozó nyolc iskola összesen huszonhárom dolgozójának munkáját méltatták.
Dömötör Csaba köszöntőjében kiemelte, milyen nagy társadalmi felelőssége van a szakképzésnek, amely a jövő szakembereinek nemzedékét neveli ki. Ebből a felelősségből nem csak az oktatók részesülnek, hanem mindazon dolgozók, akik segítik ezt a munkát. A Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum kancellárja röviden összefoglalta az elmúlt évek legnagyobb eredményeit, ezek közül kiemelte, hogy a duális partnerekkel együtt és igényeikre reagálva tudnak dolgozni a tanulók fejlődése érdekében.
Az esemény fényét ez alkalommal is a Centrumhoz tartozó iskolák tanulói emelték közreműködésükkel. Szavalattal készült Dobos Dóra, a Tolna Vármegyei SZC Bezerédj István Technikum tanulója, énekes-zenés produkcióval Szántó Anna és Szűcs Barna, a Tolna Vármegyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola tanulói, továbbá Vincellér András, a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium diákja.
Főigazgatói elismerő oklevélben részesült:
Feketéné Földesi Judit, Tolna Vármegyei SZC Bezerédj István Technikum
Garabás Gábor, Tolna Vármegyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola
Gavrilovits-Bacs Rita, Tolna Vármegyei SZC Magyar László Szakképző Iskola
Genczler János, Tolna Vármegyei SZC Perczel Mór Technikum és Kollégium
Hegedűs-Horváth Szimonetta, Tolna Vármegyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium
Király Ludvig Réka, Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
Kudari Hedvig, Tolna Vármegyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola
Madarász Tímea, Tolna Vármegyei SZC Bezerédj István Technikum
Noé Zoltán, Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
Olasz Norbert Róbert, Tolna Vármegyei SZC I. István Szakképző Iskola
Stölczer Zoltán, Tolna Vármegyei SZC I. István Szakképző Iskola
Szilágyi Tímea, Tolna Vármegyei SZC Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium
Valasek Valéria, Tolna Vármegyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium
Kancellári elismerő oklevélben részesült:
Barkóczi Viktória, Tolna Vármegyei Vizsgaközpont
Csabai Andrea, Tolna Vármegyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola
Kis-Balázs Vendel, Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
Nagy Margit, Tolna Vármegyei SZC I. István Szakképző Iskola
Nemes Katalin, Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum
Nótás Istvánné, Tolna Vármegyei SZC Perczel Mór Technikum és Kollégium
Ruml Nikoletta, Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum
Ságiné Bakonyi Judit, Tolna Vármegyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium
Sólyom Fruzsina Alíz, Tolna Vármegyei SZC Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium
Vajai József, Tolna Vármegyei SZC Magyar László Szakképző Iskola
Gratulálunk!
GALÉRIA
Elismeréseket adtunk át pedagógusnap alkalmából
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

A legmodernebb technikai eszközökkel ismerkedtek
Első alkalommal szervezett nyári napközitábort a modern technika iránt érdeklődő gyerekek számára a Tolna Megyei SZC Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium.
SZC

Érettségi után a szakképzésben is folytathatod tanulmányaidat
A továbbtanulásra a felsőoktatáson kívül is számos más lehetőség adott, akár a szakképzésben is. A Tolna Megyei Szakképzési Centrum több iskolája kínál az idén érettségizetteknek szóló kétéves, nappali, technikumi képzéseket, amelyeket már szeptemberben e
SZC

Négy igazgató vette át megbízólevelét
A Tolna Megyei Szakképzési Centrum négy iskolájában jártak le az igazgatói megbízások tavasszal, a pozíciókra kiírt pályázatok lezárultak, az intézmények régi-új vezetői a napokban átvették megbízólevelüket
SZC